
Zöldül az osztrák kultúra, ezt Ausztria kormánya anyagilag ösztönzi (II. rész)
Ahogy cikksorozatunk előző részében már utaltunk rá, az eredetileg szállodák tanúsítására tervezett UZ 200 osztrák ökocímke kulturális intézményekre, azaz elsőként múzeumokra, majd a szabadidő-ipar egyéb szereplőire való kiterjesztése mára már a színházakat és mozikat is érdekeltté tette környezetvédelmi elkötelezettségük ökocímke megszerzésével való kinyilvánításában. A kulturális intézmények minél klímasemlegesebb üzemeltetéshez és az ökocímke megszerzéséhez szükséges beruházásait az osztrák kulturális kormányzat 15 millió euróval támogatja.
A színházak és mozik által is megszerezhető megújított ökocímke kritériumrendszerében figyelembe veszi az ágazatra jellemző sajátosságokat
Az osztrák Klímavédelmi Minisztérium által 2022. július 1-e óta a következetesen fenntartható gazdálkodást folytató múzeumoknak, színházaknak, moziknak és rendezvényhelyszíneknek odaítélhető ökocímke kritériumrendszere természetesen előírja a más ökocímkére pályázó szolgáltatókra vonatkozókapcsolatos előírásokat, ám figyelemmel van az ágazati sajátosságokra is.
A színházakra vonatkozó fontos, mondhatni ágazatspecifikus kérdés, hogy miképpen lehetséges fenntartható módon végezni a színpadtervezést, beszerezni és előállítani a kellékeket, a jelmezeket és a sminkeket, valamint a hatásos megjelenítéshez adott esetben szükséges speciális effekteket?
A színház akár bolhapiacon is vásárolhat
Nyilvánvaló, hogy nem kell mindent újonnan venni. Az ajánlások szerint a termékeket és anyagokat - a saját készletén kívül - a színház újrafelhasználó hálózatoktól vagy regionális kölcsönző cégektől is beszerezheti. Lehetőség van használt boltokban, bolhapiacokon vagy internetes portálokon is vásárolni.
Az újrafelhasználás jegyében a színházak és mozik egymás között is cserélhetnek, egymásnka is adományozhatnak kellékeket. A mozikban például a 3D szemüveg újrafelhasználható áruként használható.
A mozik és színházak közönsége gasztronómiai kihívást is jelent
A színházakban és a mozikban természetesen a közönség teljes körű kiszolgálása gasztronómiai kihívást is jelenthet. A hagyományos kávéházakkal és éttermekkel ellentétben a büfében általában nagy csoportokat kell rövid időn belül ellátni, és a szolgáltatások köre általában össze sem hasonlítható a hagyományos vendéglátó egységekkel.
A fenntartható gazdálkodás és gondolkodás jól érzékelhető megnyilvánulása lehet a látogatók számára egyebek mellett a regionálisan előállított ételek és italok újrafelhasználható poharakban vagy palackokban, a sajnos megszokott műanyag szívószálak nélkül történő felszolgálása.
A művészi kreativitás az egész ökocímke rendszerre kedvező hatással lehet
Mivel az ökocímke megszerzéséhez az elengedhetetlenül fontos beruházások mellett a társulat, a műszaki személyzet és a menedzsment összehangolt munkájára van szükség, az illetékesek - köztük Andrea Mayer művészetért és kultúráért felelős államtitkár - bíznak benne, hogy művészeti területen dolgozók kreativitása ráadásul távlatilag az egész ökocímkézés folyamatát előmozdíthatja.
A zöldítéshez szükséges beruházásokat az osztrák kulturális kormányzat 15 millió euróval támogatja
A Kulturális Minisztérium (BMKÖS) „Klimafitte Kulturbetriebe” programjával a Klíma- és Energiaalappal együttműködve kulturális vállalkozásokat kívánnak támogatni a klímasemleges jövő felé vezető úton. A pályázatok részeként az osztrák kulturális intézmények klímabarát intézkedésekre irányuló beruházásait támogatják. A finanszírozási költségvetés 15 millió euró, és az Európai Unió helyreállítási és reziliencia-alapjának – NextGenerationEU – forrásaiból áll.
A legfeljebb 75 000 euró összköltségű beruházási projektek támogatása legfeljebb 75 százalék, e felett a támogatási arány 50 százalék. A maximális támogatási összeg projektenként 250 000 euró.